EGY HOSSZÚ HÉTVÉGE BELFASTBAN
20 év. Ennyi ideje gyűrjük egymást a házasság kötelékében. Hagyománnyá vált, hogy az évfordulónkon elutazunk. Csak mi, ketten. Aztán jött Kína, ahol rengeteget utaztunk - főleg a fiúk és én -, majd Fagyi kutyánk megérkezése a családba, és végül a Covid-os lockdown. Szóval jó pár év közös utazás nélkül telt el. De ismét útra keltünk. Olyan helyre, ahova én sohasem készültem és nagyon nem is vágytam. Az évforduló megünneplése mellett egy olyan extra programmal, ami különösen nem hozott lázba. De mint oly sokszor bebizonyosodott, néha jó csak úgy szemlélni a hullámokat majd hátradőlni és sodródni velük.
Szóval: Belfastba utaztunk egy hosszú hétvégére. És miért Belfast? Mert itt volt LUSH Classical koncert. Mit tudtam Belfastról? Amit a korombeli átlag ember hallott a hírekben: bombázás,The Trubles, IRA. A zene által: Simple Minds, U2, The Cranberries; és a filmekből The Outsider, The crying game, The elephant, In the Name of the Father, Bloody Sunday, The devils's own, és a The Foreigner.
És mit tudtam a LUSH-ról? Hogy a férj esténként fülessel a fején ezt hallgatja, és nagyon jó, és a mi korosztályunk zenéjét dolgozzák fel és nekem is tetszeni fog.
A sok ismeretlenes egyenletben egy dolog biztos volt: esőre számíthatunk :-)
1. nap:
Egy csütörtöki reggel indultunk és a barna mezőgazdasági táblákat felváltották a haragos zöld, eső áztatta ír legelők. A szállásunkat 2-től lehetett elfoglalni, ezért úgy döntöttünk, hogy a reptéri busszal - Express 300 - bemegyünk a központba és kicsit sétálgatunk. A Translink applikáción vettünk jegyet (van automata is a reptéri megállóban), és kb. 40 perc alatt érkeztünk meg az Europa buszállomásra, amely az Europa Hotel mögött található. A csomagokkal nem kellett bajlódnunk, mert bár a pályaudvaron nem találtunk csomagmegőrzőt, a hotel lobbijában elhelyezhettük őket. Nem kivételes lehetőségként, hanem úgy tűnt, bejáratott szolgáltatásként működik az átmeneti megőrzés.
A város magja nem túl nagy - mint a következő napokban megtapasztaltuk -, gyalogosan is sok helyre el lehet jutni. Az első sétánk során inkább csak ismerkedtünk Belfasttal. Megnéztük az Operaház épületét, a City Hall-t és elsétáltunk a St. George's piac épületéig.
A korai kelés és az egyre intenzívebb eső kezdte elmosni a lelkesedésünket, ezért úgy döntöttünk, hogy a délután hátralevő részét a szálláson töltjük. A Citi North apartmant a Booking-on találtuk. Ár/érték arányban kiváló választásnak bizonyult, a központból busszal és gyalog is könnyen megközelíthető. A környék - Cliftonville Road - klasszikus angol sorházak által szegélyezett, az apartmanház is ezek közé tartozik. Az épületben több apartmant alakítottak ki, mi a magasföldszinten kaptunk "szobát". A lakás kicsi volt, de makulátlanul tiszta.
Az este hátralevő részét a következő nap programjának a megtervezésével töltöttük és kicsit beleástuk magunkat Belfast, Ulster és az írek történelmébe.
1800-ban Nagy-Britannia Királyságának és az Ír Királyságnak a parlamentjei megszavazták azt a szerződést, amivel a két királyság egyesült. A katolikusok és protestánsok viszonya ugyan nem volt problémamentes, de az ország csak az I. Világháborút követő szabadságharcok eredményeképp szakadt ketté: 1921-ben megállapodtak az angolokkal, hogy létrejön a független Ír Köztársaság és Észak-Írország. Míg a békekötés a Köztársaság területére nyugalmat hozott, addig az észak-ír területeken a hovatartozás kérdése szunnyadó parázsként élt tovább. Az angolok az esetleges ír egyesülést úgy próbálták megelőzni, hogy protestáns vezetőket jelöltek ki, akik elnyomásban tartották a kisebbségi katolikusokat. Az ellenállás hozzájárult az IRA és szervezeteinek a létrejöttéhez, egy közös céllal: a briteket elűzni és az íreket egyesíteni. A folyamatos gerillaakciók és utcai harcok miatt az 1969 és 1997 közötti időszakot az ír és a brit történelem találóan csak „The Troubles”-ként nevezi, aminek az egyik legfontosabb eseménye az 1972-es Véres Vasárnap (The Bloody Sunday). Ezen a napon a brit hadsereg tüzet nyitott az ír szabadságpárti északír tüntetőkre (London)Derry-ben, aminek következtében 13 civil életét vesztette, 15-en pedig megsebesültek. Nem csak a britek öltek civileket: az IRA számos gerillaakciója közül a leghíresebb az 1984-es Brighton szállodával szembeni bombatámadás volt, amikor az Egyesült Királyság akkori miniszterelnökét, Margaret Thatchert próbálták meggyilkolni. A harcok végül 1998-ban véget értek, miután az Egyesült Királyság, az Ír Köztársaság és az északír pártok megkötötték a Nagypénteki Egyezményt (Good Friday Agreement). Az egyezmény lehetőséget adott arra, hogy az írek eldönthessék, hova akarnak tartozni (akkor úgy döntöttek, hogy az Egyesült-Királysághoz), és ne legyen határ a két ír terület között. A Brexit felszította a szunnyadó parazsat, mert egy esetleges határ létrejötte a Nagypénteki Egyezménnyel megy szembe. (A Brexit során az Ír Köztársaság az EU tagja maradt, míg az Egyesült-Királyság - aminek a része Észak-Írország - kilépett az Unióból.) (forrás: azonnali.hu) Bárkit kérdeztünk a múlt sérelmeit feledni nem tudó jelenről, mindenki megerősítette: az ellentét nem vallási alapokon nyugszik, hanem ideológiák összeütközése. A helyzet kétségtelenül kaotikus,: 3 zászló (ír, brit és ulsteri), duális oktatás, "berlini fal" a városban, no-go zónák. És elég csak ránézni egy térképre pl. Terminology of the British Isles, hogy megértsük a kialakult helyzet összetettségét.
2. nap:
Péntek reggel kényelmes tempóban vettünk nyakunkba a várost. Első utunk a városközpontban található City Hall-hoz, a Városházához vezetett. Belfast már a XVII. században is pezsgő település volt, a városi rangot 1888-ban adományozta Viktória Királynő.
A városháza 1906. augusztus elsején nyitotta meg kapuit, a város ipari hatalmának idején. Alfred Brumwell Thomas tervezte barokk stílusban, és portlandi kőből épült. Nem csak kívülről impozáns az épület, hanem a belső terek is lenyűgözőek.
A belső díszítettség, a részletek kidolgozottsága mellett kiemelkedő jelentőségűek a különböző stílusban készült ólomüveg ablakok. Tematikájuk közös eleme, hogy a város történelmének kiemelkedő eseményét, vagy a történetéhez szorosan kötődő személyt jelenítik meg.
Az Europa Hotelt tegnap már megismertük, de ismét arra vitt utunk. Különös a története, ugyanis ez a legtöbbet bombázott európai hotel a világon. A The Troubles időszaka alatt 28 alkalommal érték bombatámadások.
Csütörtökön már voltunk a St. George's piacnál (Szent György piac), de akkor nem tudtunk bemenni, mert zárva volt. Pénteken és szombaton is felkerestük és a hétvégi forgatag nekünk jobban tetszett a csendesebb pénteki napnál. Nem egy budapesti Vásárcsarnok, de mindenképpen érdemes időt szánni rá. Kiválóak a a street foodok és a kézműves finomságok - sütik, péksütemények, kenyerek- is!
Következő megállónk a Titanic Negyed volt. Talán nem én vagyok az egyedüli, aki nem tudta, hogy a Titanicot Belfastban építették. A hajóépítés Észak-Írország kiemelkedő gazdasági ágazata lett, a legjobb mesterek keze közül kikerülő hajók világszerte híresek voltak. A régi kikötő és a dokkok újrahasznosítása, a város lüktetésébe történő bekapcsolása eredményezte a Titanic negyed létrejöttét. Kiemelt pontja a Titanic Múzeum, de a szórakoztató központok és kiállítások mellett lakó- és irodaövezet, valamint hotelek is megvalósításra kerültek.
A piactól kb. 20-25 perces sétára található a negyed. Szerintem ez a legjobb megközelítési mód, mert a Lagan-folyó partján sétálva és a hidakon átkelve új perspektívából látjuk a várost. Több emblematikus hely, Trónok Harca stációk és információs installációk teszik színessé és tartalmassá a sétát.
A Beacon of Hope vagy a Remény Jelzőfénye szobor a Hálaadás terén (Thanksgiving Square) magasodik a parton. A szobor hat év tervezés eredménye. A rozsdamentes acélból és öntött bronzból készült női alak kezében a hálaadás gyűrűjét tartja. A lábánál lévő földgömb a béke, a harmónia és a hálaadás egységét jelképezi, palástján azon városok neveivel, ahova a belfasti emberek emigráltak. Esti fényében is sikerült megnéznünk, de az interneten elérhető képek messze jobbak, mint a valóság.
Szintén a Lagan partán helyezték el a 10m-es Nagy Kék Hal (Big Fish) szobrát. A felületét kerámia mozaikok alkotják és Belfast történelmének az eseményeit idézik fel. Az óriás lazac a tudás hala. A legenda szerint Fionn - a Na Fianna harcosok vezetője, az Óriások Útjának (Giant Causeway) az építője, az ír király védelmezője - elment a bölcs Finnegas költőhöz, hogy mindent megtanuljon tőle. Finnegas 7 évig kereste a tudás halát a Boyne-folyón, mire végre kihalászta. A költő a hal elfogyasztásával kívánta megszerezni a mindentudást, és Fionnt kérte meg, hogy süsse meg a halat. Fionn a sütés közben megégette az ujját. Fájdalmát enyhítendő, önkéntelenül bekapta az ujját a szájába, és így a mindentudás bölcsességét ő szerezte meg a a költő helyett.
A Titanic-negyed emblematikus darabjai a Belfasti bóják is. Koruk kb. 80 év, súlyuk egyenként 3 tonna, szegecselt lemezből készültek és feladatuk a hajók navigációjának a segítése volt a Viktória-csatornában. A piros konzerv alakú bója a csatorna bal oldalát, a kúp alakú fekete a jobb oldalt, a csíkos festésű gömb pedig a csatorna találkozását, vagy a középutat jelölte.
Tovább haladva a Maritime-mileon, elérünk a Hamilton-dokkhoz és az SS Nomadic hajóhoz. A Hamilton-dokk és a szivattyúház a Titanic Belfast előtti téren helyezkedik el. Nevét a belfasti kikötőbiztosok elnökéről, Sir James Hamiltonról kapta. Az építkezés sok katolikusnak is munkát biztosított, akiket vallásuk miatt kizártak a belfasti hajógyárakból. A dokkot a munkások az otthonaikhoz közelebb akarták megépíteni, de a Harland & Wolff Hajóépítő Társaság hajthatatlan volt és a dokk a Viktória-csatornánál került kialakításra, megalapozva ezzel az ír hajógyártás felemelkedését. Több mint 120 évig hajók építésére, karbantartására, felújítására használták, utoljára 1990. környékén. A dokk ad otthont a "Hull no. 50." "tevének". Feladata a dokk lezárása volt. Építési módja megegyezett a hajók építésével, formája pedig tökéletesen illeszkedett a dokk bejáratának gránit hornyához.
A dokk másik híressége az SS Nomadic, akit mini Titanicnak is hívnak. Mérete pontosan negyede a Titanicnak és legfontosabb feladata az 1. és 2. osztályú utasok átszállítása volt a sekély partról a mélyebb vízben horgonyzó Titanicra. Élete során számos híresség fordult meg a fedélzetén, pl. Charlie Chaplin, Johnny Weissmuller, Marie Curie, Liz Taylor.
Az SS Nomadic-hoz belépőjegyet a Belfast Titanic Múzeumban lehet venni.
A negyed leghíresebb tagja a Titanic Belfast Múzeum, mely 2016-ban felkerült a világ vezető turisztikai látványosságai közé. Már maga az épület is impozáns, és a kiállítás is méltón emlékezik meg Belfast és a Titanic történelméről. Magassága megegyezik a Titanicéval, szögletes formája a hajók orrára asszociál, felületét pedig eloxált alumíniumszilánkok borítják. 2012-ben maga a királynő nyitotta meg a múzeumot a nagyközönség számára. Az interaktív és jól felépített bemutatótermek egyik érdekessége, hogy kis járművekbe beülve elvisznek minket a hajó gyomrába és megismerhetjük az építését. A több szekcióból álló kiállítás a város iparágainak a bemutatásával, a hajóépítés fellendülésével kezdődik és a Titanic elsüllyedésével, valamint a roncsok utáni kutatómunka bemutatásával zárul.
A kiállítás végén elkészíthetjük a Titanic filmből híressé vált jelenetre hajazó fotónkat, illetve az épület aulájában található étteremben kifejezetten finom és nem túlárazott menükből válogathatunk.
A Titanic Quarter további érdekessége a Sámson és Góliát daruk párosa. A német Krupp gyártotta őket és szállította a Harland & Wolff Hajógyár területére.
A negyedet elhagyva ismét gyalogoltunk, útba ejtve az Albert Memorial Óratornyot. A homokkő tornyot 1865-69 között építették, fa cölöpökre. Mivel a talaj mocsaras, a torony az évek során megdőlt. A felújításakor az alapot megerősítették, de a dőlését nem korrigálták. így ma már a belfasti ferde toronynak is hívják. Gótikus stílusban épült, a tetején Albert herceg szobrával. Az óratorony harangját belfasti mester készítette és 2 tonna a súlya. Az épületet 1992-ben felrobbantották, a felújítása 2002-re fejeződött be.
Még egy kicsit sétáltunk a városban, majd visszabuszoztunk a szállásunkra.
3. nap:
A szombati napot elég lazára terveztük, mert este koncertre mentünk. 2 fő programunk volt: a botanikus kert és a Szent Anna székesegyház. Nem túl korán indultunk és első megállónk a szállásunkhoz közelebb eső székesegyház lett. A közelében szerettünk volna reggelizni, de sajnos elég sokan jutottak hasonló elhatározása. A felkapott helyeken kígyózott a sor az utcán.
A templom a Donegall úton található. A jelenlegi épület helyén egy kisebb plébánia templom emelkedett, melyet Lord Donegall ajándékozott a városnak. Szűz Mária anyja után - és Donegall feleségét is így hívták - nevezték el Anna templomnak. A régi templomból egyedül az Irgalmas szamaritánus ablak maradt meg. Az építkezés majdnem 8 évig tartott, több fázisban készültek el az épület egyes elemei. Érdekessége, hogy cölöpökre épült a szerkezet, ezért a klasszikus súlyos tornyok helyett könnyebb építészeti megoldást választottak - a Spire of Hope névre keresztelt tornyot. A belső terek impozánsak, mozaikok, freskók díszítik a felületeket. Itt is megemlékeznek a Titanic áldozatairól. Egy merinói gyapjú alap kékre festett ír vászonnal lett bevonva. Az indigóék a sötét égboltot jelzi. A középen elhelyezett hímzett kereszt sok apró keresztből áll össze, és továbbiak hullanak szét a textil széle felé, utalva az áldozatokra. A textilképet az Ulsteri Egyetem textilművészei készítették.
A Szent Anna belépődíjas, a díj befizetése nélkül sajnos nem látogatható!
A katedrális megtekintése után gyalog átvágtunk a belvároson és felszálltunk a Botanikus Kerthez vezető buszra. A kert a Queens Egyetem területén helyezkedik el. A kertben kiterjedt rózsakert, valamint lágyszárúak és fásszárúak gyűjteménye található. Charles McKimm 1874-től vette át a szakmai irányítást és neki köszönhetően számos fejlesztés történt.
A Pálmaházat Charles Lanyon tervezte és öntöttvas szerkezetű, boltíves épület. Van trópusi rész igazi dús, buja, párás dzsungellel, vannak a hűvös szárnyba telepített növények és egy szekció csak a kaktuszokról szól.
A botanikus kertből visszasétáltunk a belvárosba. Nem rövid a táv, de élvezetes volt nézni, hogy az egyetem környékén és ebben a városrészben milyen más hangulatúak az utcák.
Némi rövid pihenőt követve este visszatértünk a Titanic negyedbe, mert a LUSH Classical koncert helyszíne - a SSE Belfast Aréna - is itt található. A koncert fergetegesre sikerült. Mindenki táncolt, énekelt, óriási partyt csaptunk. Hazafelé sikerült kifognunk egy kiváló taxist, akivel sokat beszélgettünk Belfast múltjáról és jelenéről. Azt a korosztályt képviselte, aki átélője volt a 90-es évek eseményeinek. Ő is azt az álláspontot képviselte, hogy a nyugalom látszólagos, a vallási színezetű ellentétek valójában politikai és ideológiai nézetkülönbségek.
A városnézést erre a bő 2 napra kimerítettük. Nem fért bele minden és kihagytunk ikonikus helyeket is, pl. a Wall of Peace-t és a Belfast Castle-t. De van miért visszajönni és érdemes is visszajönni. Nem tudtunk sokat Belfastról, nem a klasszikus értelemben vett szép város, de sajátos hangulata, az írek stílusa, temperamentuma megfogott bennünket. Megszerettük Belfastot.
Kirándulásunk ezzel a 2 nappal nem ért véget. A 3. napon Belfast környékét fedeztük fel, erről egy következő posztban olvashatsz.
A kirándulás 4. napjáról itt olvashatsz: Az óriások útja
2023. október
