A téli szünetet Sri Lankán töltöttük és egy falusi látogatás során megismerkedhettünk néhány étel készítésének a folyamatával. Vendéglátónkkal közösen kókusz sambolt (pol sambol) készítettünk, amelynek az ízét azóta is a számban érzem.

Egy korábbi bejegyzésben már írtam róla, hogy nem vagyok megszállott tea fogyasztó és Anyu cukrozott és citromos teájánal nincs jobb a világon. Kínai életünk során kétségtelenül bővült teatudományom és elfelejtettük azt a szót is, hogy "filter". Egy ismerősünk révén némi bepillantást már nyertem a tea szertartásos elkészítésének és felszolgálásának (sőt, fogyasztásának) a mozzanatába.

A kínai gyógyászatban a táplálkozás, az élelmiszerek élettani hatása és az orvostudomány között ősidők óta szoros a kapcsolat. Már Kr. e. 2200-tól felfedezték a növények gyógyászati értékét és alkalmazták őket a mindennapokban. Az évszázadok során felgyűlt tapasztalat képezi alapját a tradicionális kínai orvoslásnak és ezzel összefüggésben a kínai táplálkozásnak. Élelmiszer vagy orvosság? Attól függ. De mitől is?

A Tea Múzeum szervezésében csipkedtük a leveleket, ismerkedtünk a Longjing tea múltjával és a teafogyasztáshoz kapcsolódó tradíciókkal. Óhatatlanul felmerült a kérdés, melyik az ősibb? A kínai teakultúra vagy a japán? Akárcsak az írás eredetével kapcsolatban, itt is egyértelmű volt a válasz: Kínából terjedt el és vették át a japánok. Japánban még nem jártam, de nem lennék meglepve, ha ott erről másként vélekednének.

Az 5. Hold-hónap 5. napján a Sárkányhajó Fesztivál veszi kezdetét. A Sárkányhajó Fesztivállal a kínaiak Qu Yuannak, Chu király hűséges miniszterének állítanak emléket és egyben a költészet napját is ünneplik. Az ünnepség egyik klasszikus étele a zongzi.

Miért esznek a kínaiak kutyát? És tényleg esznek?  Évente több mint 20 millió kutya húsa kerül a tányérokba, Kína mellett Korea és Vietnám sem riad vissza a fogyasztásától. Bár a kínai kormány nem tiltja a kutyahús élelmiszerként történő feldolgozását, a kutyahús értékesítése ellentétes az "Élelmiszer-biztonsági Hivatal" állásfoglalásával. 

A hotpot leegyszerűsítve egy sűrű leves, amelyet az asztal közepén rotyogó forró edényben tálalnak és ott is készítik el. A hotpot fogyasztása kiváló alkalom arra, hogy a család, a barátok összeüljenek, és egy tálból csemegézzenek. Emellett élettani szempontból is egészségesebb a párolás/forrázás, mint a sütés, és a levesben a zsíradék, a porcok és a csontok kioldódó tápanyagai együttesen melegítő hatással vannak a szervezetre.

Ismeretségünket a véletlennek köszönhetem. Egy házi szószokat forgalmazó kis boltban "erőltették", hogy kóstoljam meg. Túl sok bizalmam nem volt hozzá, egy rózsaszín színű, felhasználásra kész tapétaragasztóra emlékeztetett. Aztán ahogy megízleltem, változott a véleményem és megszerettük egymást. A nevét akkor még nem tudtam, az eladóval a közös nyelvi hiányosságaink csak sejtetni engedték, hogy a lótusznak valamelyik részét fogyasztottam. Némi utánajárás után nevén is szólíthattam, lótuszgyökérből készült "pudingot" ettem.​

Hangzhou közelében Wufeng faluban készítik a legfinomabb szárított halat. Az átlagosan 5kg-os fekete pontyot bambusz szalagokkal felnyitják, a belsőségeket eltávolítják, majd sóréteggel bevonják. A következő nap fejjel lefelé fordítják és ismét sóréteggel vonják be. Ezt az eljárást 5x ismétlik - egészen addig, amíg a só jól át nem járja a húst. Ezután a halat átmossák és a napon szárítják tovább. Baijiu-val többször átkenik/átlocsolják addig, amíg a hús 80%-ban ki nem szárad. Az így szárított hal akár 1 évig is eláll.

Tél van, nehéz nem belebotlani akár a városban (!), akár a környező településeken a hűvös levegőn száradó húsokba. Lógnak a házak előtt, az erkélyen, az ablakokban, a ruhaszárítón, a járdán....ahol épp van szabad hely. A hideg, száraz és sokszor szeles idő kedvez a húsok aszalódásának......és hát a ruhák száradásának is - így néha csodálatos kombinációk jönnek létre. Hangzhou környékén talán a legtöbbet kacsával találkozhatunk.

Gyerekkorom "vásári" hangulata köszönt vissza Kínában. Emlékszem a kakasos, piros színű nyalókára, a régi virág mintás kerek nyalókára, a téli fagyira és a törökméz ízére is. No meg persze a mézeskalács szívekre.

Longjingban a tea mellett isteni finom lepényt is lehet enni. A formázott és megtöltött tésztát egy elegáns mozdulattal rádobják a vaskályha oldalára, ahonnan a megsült lepény nem esik le! 

Nincs sütőnk. Tudom, hogy elég direkt a kezdés, de némi magyarázatot ad arra, hogy miért nem Rákóczi-túrós jellegű receptekkel fogtok találkozni az oldalamon. Hogy (így meg nem kezdünk mondatot....) nincs sütő, nem a színvonal jelzője. Egész egyszerűen itt, Hangzhouban a sütő nem elemi felszerelése egy lakásnak. Köszönik szépen, jól elvannak nélküle is. Én már kevésbé, de próbálok alkalmazkodni a helyzethez és kihozni belőle a legtöbbet.​

Eddig sem volt okunk panaszra, de úgy tűnik, a nyári "uborka szezon" után megindult a hal szezon. Ahhoz, hogy csemegézz és válogass a szebbnél-szebb (és ízletesebb) fajtákból, nem kell nagy bevásárló központokat felkeresned. Nálunk a sarki zöldséges halkínálata majdnem olyan gazdag, mint a közeli Wumart áruház árukészlete, csak kevésbé szofisztikált környezetben. :-D

Imádom a padlizsán krémet és szerencsére itt, Hangcsouban is van bőven padlizsán. Pont olyant, mint az otthoni viszonylag ritkán látni, de az itteni fajták is ízletesek és szemet gyönyörködtetőek. Egy egyszerű étel a padlizsán "Yangshuo módra", melyet a fiamtól tanultam. 

Visszatérő vendége étkezéseinknek a vaj, amelyből szerencsére van olyan is, melyet otthon kedveltünk és használtunk. Ez a Kerrygold ír vaj. Tudatos vásárlói mivoltom HangcsoubaN hamar elkopott, a rengeteg kínai felirat fordító programmal történő értelmezése felemésztette igényemet a részletek megismerése iránt. 

Amikor az ázsiai konyhának nem vagy a rajongója, de egy ázsiai városban élsz, akkor első dolgod, hogy hajtóvadászatot indítasz olyan termékek felkutatására, amelyek vagy ismertek otthonról vagy ízben emlékeztetnek a megszokottra.