Nem Hszian (Xi'an) volt az úticélunk. Keveredés volt a vízumunkkal, ezért az eredeti tervünket törölni kellett útlevél hiányában. Majd a probléma megoldódott, lett útlevelünk, de elegendő időnk már nem a tervek megvalósításához. Ezért egy gyors keresgélés után Hszianra esett a választásunk. A kicsit kalandos előzményt fokozta, hogy ez volt első önálló utam a gyerekekkel Kínában. A kevésbé pozitív bevezetés után minden jónak ígérkezett: napsütéses idő, klassz szállás, jó programok. Persze, nem minden így történt.

Soha, semmilyen problémám nem volt Kínában azzal, hogy idegen vagyok, nem ismerem a nyelvet, a szokásokat és ezért próbálnak átverni. Úgy tűnik, Hszianba kellett utazni, hogy ezt megtapasztaljam. Taxit hívtunk - a prognosztizált napsütéses idő ellenére szakadó esőben -, mely taxi iszonyú körülményesen, több egyeztetés után talált meg minket a reptér parkolójában. Röpke 50 perces autókázás után megérkeztünk a szállás címére - szerinte. Majd itt még 15 percet keveregtünk az utcák között, mire valóban a kért címre értünk. Ezután mosolyogva és udvariasan közölte, hogy az alkalmazás által kalkulált összegnél kb. 150 jüannal többe kerül a fuvar - autópályán mentünk, a kapuknál útdíjat számolnak fel, és ezt a program előre nem tudja kiszámolni. Új turistaként tuti, hogy fizettem volna, mint a katonatiszt, de rendszeres taxizóként tudom, hogy az útdíj ekkor szakaszon nem lehet ilyen magas. És innen kezdetét vette egy röpke 30 perces fordítóprogramos felemelő társalgás, amelynek szállásadónk vetett véget - közben ő is megérkezett. Az ügyet lezártuk - átmenetileg -, nem fizettem, és a továbbra is szakadó esőben bevonultunk a Booking szerinti 10 pontos szállásunkra. Nos, szerintem eddigi kínai szállásunk legrosszabbját sikerült kiválasztani. A fiúk szerint pedig a legjobbat, mert itt volt a leggyorsabb az internet. Igen, a generációs különbségek családunkban is egyre tapinthatóbbak. Kora estére elállt az eső és elindultunk felfedezni a környéket, különösen annak lehetőségét, hogy tudunk bejutni a központba. Igazi pezsgő kínai lakótelepi életbe csöppentünk: majongozó és táncoló idősek, kutyát sétáltatók és visító gyerekek. A környék valóban jó, ha érezni szeretnéd a klasszikus mindennapi kínai élet ritmusát. Igazi pozitívuma a lokációnak, hogy a főútvonal tele van kis éttermekkel, akik nagyon hangulatosan az utcán terítenek meg és mindenki a gyalogút közepén falatozik. Ínycsiklandó és látszólag ízletes ételek hívogattak bennünket, de mi McDonald's-ot vagy KFC-t kerestünk...valljuk be őszintén, a kínai konyhát nem szerető gyerekkel elég nagy kihívás Kínában utazgatni. De persze semmi sem lehetetlen, volt KFC és megtaláltuk a metrót is - Booking felhasználói vélemény szerint 800m, Garmin szerint 1,5km. "Isteni finom" csirkefalatok után kicsit sűrűre sikerült első napunk végén végre álomra hajthattuk fejünket. Az ágy szerencsére kényelmes és tiszta volt.

A következő nap a Huashanhoz utaztunk - erről külön fogok írni - majd hsziani tartózkodásunk 2. napján az Agyaghadsereget kerestük fel.​

Agyaghadsereg: Az internet óriási előnye, hogy utazás témában (is) nincs szürke folt, mindenre találsz választ. Ennek köszönhetően a "hogyan lehet eljutni az Agyaghadsereghez" kérdésre is találatok sokasága jön fel, figyelmeztetve a "veszélyekre": pl. milyen buszra ne szállj fel. Nos, kellő körültekintés ellenére mi mégis egy ilyen járgányon landoltunk - teljesen hivatalosnak tűnt minden és mindenki rajta. Ha valaki hasonló helyzetben találja magát, a viteldíj 1 jüannal (kb. 40 Ft) volt magasabb, vagyis a szűkre szabott költségvetés emiatt nem fog romokban heverni. Az út a központban található buszmegállótól bő 1 óra, több megállóval. Amikor megérkeztünk, azt hittük, rossz helyen vagyunk. Egy út mellett tessékeltek le bennünket, és a környéken nagyon semmi sem utalt a hely világszintű jelentőségére.. Követtük a többieket és falatozókkal, boltokkal, árusokkal tűzdelt kis központon áthaladva érkeztünk meg a múzeumhoz.