Sri Lankai utazásunk 3. fejezetében Nuwara Eliyától eljutunk Colombóig, utolsó állomásunkig ezen a csodálatos szigeten.
NUWARA ELIYA
Nuwara Eliyát megpillantani a meglepetés erejével hatott. Délután érkeztünk meg a kis városba és egyik ámulatból a másikba estünk. Hűvös, csapadékos klímájának és 1.800m tengerszint feletti magasságának köszönhetően a vegetáció dús, haragos zöld és - becenevéhez hűen, "kis Anglia" - valóban Nagy-Britanniára emlékeztet. Az érzetet csak fokozza a település építészeti stílusa és az angol látogatók koncentrált jelenléte. A város felfedezése Samuel Baker nevéhez fűződik. Az akkor még erdőkkel, sűrű növényzettel borított terület lassan a brit gyarmatosítók kedvenc üdülőhelyévé változott át. Nem csak szokásaikban - vadászat, krikett, golf - hozták közelebb Angliát, hanem házaikban, parkjaikban is a gyarmati stílus képviseltette magát. Mai napig fennálló és jeles képviselői a Golf Club, a Hill Club, az Erzsébet-korabeli jegyeket magán viselő Grand Hotel és a tudor stílusú régi Posta épülete.
A Grand Hotel 1828-ban épült, Sir Edward Barnes, Ceylon 5. kormányzójának nyári rezidenciájaként. Az évtizedek során sokszor átalakították, bővítették, míg el nem érte mai formáját. Szolgáltatásait, konyháját többször díjazták, nem véletlenül lett a turisták kedvence és az ország egyik büszkesége. Földszintjén amolyan "nemzetek konyhája" működik, érdemes betérni és megkóstolni a változatos és ízletes ételeket.
A régi Posta tudor stílusú épületét 1894-ben az angolok építették. A 2 emeletes ház Nuwary Eliya egyik emblematikus épülete lett piros téglás falaival, óratornyával, fehér kazettás ablakaival. A posta gyakori látogatói a helyiek mellett a turisták: felélesztve egy elfeledett kommunikációs csatornát, levelet, képeslapot írnak, hozzá bélyeget vesznek és küldeményüket a régi postaládába dobják be. Persze a folyamatot már a modern technika vívmányaival örökítik meg és teszik fel a közösségi oldalakra. Mi is hasonlóan jártunk el: levelünk hamarabb megérkezett a nagyszülőkhöz, mint egy azonos időben belföldön feladott karácsonyi üdvözlőlap.
Nem messze a postahivataltól nyüzsgő bazár és piac fogadja a látogatókat. A gyümölcs- és zöldség kínálat a negombóihoz képest szerényebb, de változatos. A bazárban szuper sálakat és téli sapkákat tudunk vásárolni. Nuwary Eliya egyik furcsasága, hogy a hűvösebb éghajlatnak köszönhetően a helyiek öltözete megváltozik: a flipflop papucs marad, de kiegészül vastag sí sállal és sí sapkával. Nehéz volt napirendre térni a sok színes, vidám kötött holmi láttán.
Szintén nem messze, a központban bújik meg a Viktória-park, amelyet némelyik internetes utazós oldal egyenesen Dél-Ázsia legjobb épített parkjának tart. Legrégebbi fáját - tölgyfa - egy német herceg ültette. A park a béke szigete, menjünk be egy kellemes sétára és gyönyörködjünk a változatos növényvilágban.
Nuwara Eliya látnivalói nem csak a városra koncentrálódnak. A "kis Anglia" jelző az építészet mellett a tájra is illik. Zöld dombok, hegyek, völgyek és tea ültetvények váltakoznak, amerre a szem ellát. A Gregory-tó mellett számtalan túrázási lehetőség és több mint 30 vízesés várja a felfedezőket. A környék természeti látnivalóiból (World's End, Uda Radella, Moon plains, Kirigalpoththa, Horton plains, stb...) mi csak a "Lover's leap" vízesést néztük meg. Nevéhez a történet szerint egy tragikus esemény kapcsolódik. Egy herceg vadászat közben eltévedt a dzsungelben, de egy gyönyörű leány megmentette és megmutatta neki a kivezető utat. Első látásra egymásba szerettek, azonban a herceg számára más jövendőbelit szántak szülei. A szerelmesek nem tudtak elszakadni egymástól és levetették magukat a sziklákról.
Mivel Nuwara Eliya felé már megálltunk teaültetvénynél és teagyárnál, ezért ezt az attrakciót itt kihagytuk. Ellenben elmentünk egy tehenészetbe és - ha már útba esett - egy eperfarmra is. Hát....mindegyik felejthető volt. Talán ha sohasem láttunk volna eperpalántákat és teheneket..
Az odavezető út gyönyörű, ismételve magam: zöld dombok, legelők mindenütt. Ezért megérte kimozdulni. A tehenek mellett helyben készített tejterméket is tudunk vásárolni és kóstolni: tejet, joghurtot, tejes kakaót, sajtot. A parkoló maga a megtestesült "hogyan tuningold fel a buszodat" kiállítás. Brutálisan jó darabok jöttek össze, csak ámuldoztunk. A busszal nem turisták érkeztek, hanem elsősorban helyiek; úgy tűnik, nekik a tehenészet nagyobb élmény, mint nekünk. Az eperfarm klasszikus fóliasátoros ültetvény, eper nélkül. Persze van, sok, de december végén még a szezon elején jártunk, így a tulajdonos tanácsára be sem mentünk az ágyások közé. A tehenészet és az eperfarm is fizetős "mulatság".
Nuwara Eliyában egy napot töltöttünk (1 éjszaka, 2x fél nap). Délután érkeztünk és másnap délután vonattal mentünk tovább Ellába. A vonatozás utunk egyik legnagyobb meglepetése és egyúttal legnagyobb csalódása lett. A program tervezésekor felmerült, hogy Nuwara Eliya-Ella között a járművet kötött pályás szerelvényre cseréljük - mert oly sok szépet írtak erről a szakaszról és érdekesnek is tűnt egy másik közlekedési eszközzel utazni - de aztán valahogy a részletek megbeszélése során ez a pont elfelejtődött. Meglepődtünk, amikor sofőrünk közölte, hogy innen majd vonattal megyünk tovább. Ennél rosszabb fordulat ne történjen - gondoltuk -, és rezzenéstelen arccal nyugtáztuk a programváltozást. Ahogy én elképzeltem ezt az utat - és kicsit az internet is támogatott ebben ("a világ egyik legszebb vonatútja"): cuki kis vonat zakatol át Sri Lanka egyik legcsodálatosabb természeti táján. A lehúzott panoráma ablakoknál gyönyörködünk a tájban és élvezzük a friss hegyi levegőt.
És a valóság: a vonat begördült az állomásra. A 2. osztályú helyekért harc folyt a felszállásnál. Ablakhoz sokan nem jutottak, mert a nagy meleg miatt a legtöbb helyet már elfoglalták az előző állomásokon felszálló utasok. Az 1. osztályú kocsikban légkondi működött, ezért az ablakot nem lehetett lehúzni. Ami nem lenne baj, ha tiszta lett volna.....de mivel nem, a fényképezésnek lőttek. A szerelvény ajtajában állva tudtunk fotózni, videózni, itt viszont egy idő után olyan hűvös lett, hogy jobbnak látta mindenki, ha visszavonul a kocsiba. A 2. osztálynak különleges hangulatot adott, hogy a helyiekkel vegyülhettél és a vállalkozó kedvűek kilóghattak az ajtóból. A táj szép, de elég gyorsan sötétedett és a ködpára lassan beborított mindent. Az utazás fénypontjai egyértelműen az állomások lettek: mindegyik más, mint apró kis ékszerdobozok bújtak meg a dombok között. Szóval ha vonatozás: igen, nagy élmény, de ne feltétlenül dőljünk kardunkba, ha nem ezen a szakaszon próbáljuk ki. A véleményem szubjektív. Lehet, hogy kevesebb turistával és korábbi indulással valóban felejthetetlen élményben lesz részünk. Mi a karácsonyi ünnepek alatt és délután fél 4 körül gördültünk ki Nanu Oya állomásáról.
ELLA
Azóta sem tudom megfogalmazni, miért, de kezdettől fogva olyan érzésem volt, mintha az Everest alaptáborának az életébe csöppentünk volna bele, csak épp 1.041m magasan. A kis település központja forgalmas, motorok, buszok és tuktuk-ok motorzaja és dudálása keveredik az éttermekből és kávézókból kihallatszó zenével és zsongással. Rengeteg hátizsákos turista, aki kiélvezi a kényelem utolsó perceit. Persze csak képletesen.
A szállásunk távolabb esett a központtól, de ennek hátrányát nem éreztük. Minden alkalommal élmény volt az oda-és visszavezető szerpentinen kanyarogva bámulni a csodaszép tájat. A szállás szobáit úgy alakították ki, hogy egy-egy lakrészben meghagyták a fákat és azt építették körbe. Sikerült egy ilyent kifognunk, és építészeti érdekessége mellett az este leszálltával komplett rovarbemutatót is kaptunk a szobához. A fejem fölött katonás sorban óriáshangyák vonultak megállás nélkül, több nagy - tényleg nagy - bogarat kellett kitessékelni, és egész éjjel döngött a födém a fejünk felett. Mindezt a pávák rikoltozása tetté még színesebbé. Az "étteremhez" apró lépcső vezetett, a vacsorát tucatnyi béka kíséretében szolgálták fel. Evés közben a TV-ben utazási magazint néztünk, Budapest nevezetességeit mutatták be. Ellával kapcsolatos szürreális érzésemet az este csak tovább fokozta.
Köszönhetően a nyesteknek, mókusoknak és páváknak, éjjel keveset aludtunk, reggel pedig korán keltünk. A napfelketét a "Little Adam's peak"-nél néztük meg. Fejlámpával és a telefonok fénye mellett kb. fél óra alatt értünk fel a csúcsra. Nevét "nagy" testvéréről, a szent hegyként tisztelt Adam's peakről kapta. A Punchi Sri Prada 1.141m-es magasságából 360°-os panoráma tárul elénk. A nap kb. 1/4 7-kor kelt fel, bőven volt időnk elmerülni a táj szépségében. Érdemes kicsit korábban felérni és elfoglalni a jó helyeket, később szép kis csapat gyűlt össze a sziklákon. Visszaemlékezve 14 napunk egyik legszebb pillanatát sikerült átélnünk. Mesés táj, csend, nyugalom, friss levegő; tökéletes harmónia.
A kis Adam's peak után átmentünk a "Kilenc lyukú"-hídhoz (Nine arch bridge), amely a 20. század elejének egyik építészeti remekműve. 1921-ben helyezték üzembe az angolok és Ella-Demorada állomás között húzódik. Kő kockákból, cement hozzáadásával készült. Állítólag az acélt a háború alatt lefoglalták és háborús célokra fordították, ezért a hidat acél felhasználása nélkül kellett megépítenie a mesterembereknek. Több útvonalról is megközelíthetjük a völgyet; mi fentről, a domb tetejéről másztunk le, apró házak között. Sofőrünk szerint - ismét igaza volt - innen szépen ráláttunk a tájra és még az állomáson áthaladó vonatot is sikerült elkapnunk: https://vimeo.com/318176051
Egy ízletes ebéd után délután felmásztunk a környék legmagasabb csúcsára, az Ella rock-ra. Nem a központból indultunk, hanem a szállásunk felé vezető útról kanyarodtunk le és egy apró - Kithaella - vonatállomás lett a kiindulási pontunk. Ez a nyomvonal rövidebb és egyszerűbb, de így is oda-vissza kb. 7.5km-t gyalogoltunk. A sínek vonalát követve balra kanyarodva egy patak felett átívelő hídon keltünk át.
Ezután termeszvárak és teaföldek között vezetett az út, majd egy kopárabb, köves rész következett - a végén gyönyörű kilátással. Ennek a szakasznak a hangulata és növényzete kísértetiesen emlékeztetett bennünket ausztrál túránkra a Glow worm-alagúthoz. A teaföldek elején van egy kis "bolt", ha innivalót nem hoztunk magunkkal, itt vásárolhatunk.
A túrázás húzósabb része ezután következett. Eddig is felfelé gyalogoltunk, de a csúcs előtti kb. 10 perces szakasz a legmeredekebb. Ha ezt leküzdjük, sínen vagyunk. A szikláról pazar a kilátás, a bátrabbak egészen a széléig merészkedtek. Körültekintően közlekedjünk, egy srácot a szikla alján ülő fiú kapott el és tartott vissza attól, hogy leszánkázzon a hegy aljába.
A sziklától gyalogoljunk még tovább - az út vízszintes, a hegy gerincén vezet végig - mert egy másik kilátóponthoz érünk. Ez a rész szerintem sokkal szebb: egyrészt nyitottabb a panoráma és pont rálátni egy vízesésre, másrészt megnézhetünk egy sziklában kialakított Buddhista kegyhelyet is. Az úton szinte végig együtt jöttünk egy családdal. A beszélgetésünk során kiderült, hogy németek, Indiában dolgoznak és oroszul társalogtak egymással. Ismét rádöbbentünk, milyen kicsi a világ és hogy összekeveredtek benne az emberek.
Ellában 2 éjszakát, bő másfél napot töltöttünk. Egyike volt legkedvesebb helyünknek és nem utolsó sorban itt ettük a legeslegfinomabb reggelinket - köszönet érte szállásadónknak. (A vacsorájáról inkább ne beszéljünk. :-)) Imádjuk a hegyeket, talán ezért sem tudtunk elfogulatlanul viszonyulni a településhez. Aki szeret túrázni és a szabadban lenni, ennél jobb helyet nem is találhat.
UDAWALAWE-YALA
Délután indultunk el Udawalawe felé. Menet közben megálltunk Ella egyik leghíresebb vízesésénél, a Rawana-nál: https://vimeo.com/318178517
Nem másztunk fel a tetejére, de van, aki nem hagyja ki ezt a lehetőséget. A 25 méteres vízesés legendája szerint Ravana, Sri Lanka királya elrabolta Szita hercegnőt és a vízesés mögötti barlangban rejtette el. A vízesés természetes medencéjében - állítólag - a mai napig lehet fürdeni.
A korábbi elefántos "tapasztalat" miatt fel sem merült, hogy elmenjünk az Udawalawe Elefánt Központba, az állatokat inkább természetes környezetükben szerettük volna látni. Udawalawe a Szilveszterezés helye lett, (https://vimeo.com/318179634) szafarink helyszíne pedig Yala.
Katagaramában ebédeltünk - itt egy macska képviselte a vadállatokat - majd elütve a még szabad 3/4 órát, sétáltunk egyet a "városban" egy tó partján és néztük az ünneplő embereket.
A Nemzeti Parkig kb. fél óra az út. Fiatal sofőrünk - stílus, kinézet mint a Taxi c. filmben Sami Naceri - a szafarit összemosta egy off-road versennyel - parkon belül és kívül egyaránt. A vezetők egymás között állandóan kommunikálnak, és ha "ritka" állatot látnak - leopárd, lajhár medve - megadják egymásnak a vad helyét. Aki a közelben van, a gázra taposva robog az észlelési pontra. Ebben mi az élen jártunk, a többieknek nem sok esélye maradt mellettünk. A szafarinak ez volt az egyetlen olyan pontja, amely kétségeket ébresztett bennem: valóban így kell ezt csinálni? A turisták számát elnézve a prognosztizált élmény felülírja a nemes célokat.
Yala Sri Lanka 21 nemzeti parkja közül az egyik, és talán a legjelentősebb. 5 blokkra osztott, 130.000 hektár területéből kettőt nyitottak meg a látogatók számára. 1938-ban nevezték ki Nemzeti Parknak, korábban a brit uralom alatt az angol elit kedvenc vadászhelye volt. 44 féle emlősnek és 215 madárfajnak az otthona a lagúnákkal, vízgyűjtőkkel és az Indiai-óceánra panorámás partszakasszal szabdalt park. Itt él a legnagyobb leopárd populáció, láthatunk elefántot, lajhár medvét, krokodilt, pelikánt, pöttyös szarvast, vízibivalyt, vaddisznót, sakált, szarvast, majmot és rengeteg pávát.
Ebből mindegyiket volt szerencsénk lencsevégre kapni, kivéve a leopárdot és a medvét. Medvét "láttunk", de annyira megbújt a bokrok között, hogy csak egy fekete folt mozgását észleltük. Kb. 10 jeep utasa "vadászott" rá....majd egy váratlan fordulattal irányt változtatott és a kocsik mögött - átrohanva a földúton - eltűnt a szemünk elől. Kétszer is volt leopárd riadó az egyik sziklás résznél. A kövekre több autót már nem lehetett volna feltornászni - csak a miénk furakodott be a korábban érkezők közé - moccanni sem lehetett. Kb. 15 perc várakozás után tovább álltunk, leopárd nélkül. Talán aki kitartóbb volt, megcsodálhatta őt is természetes környezetében.
A szafari része, hogy a kocsik egy rövid időre megállnak az óceán partján. Mesés, lenyűgöző és egyben megrázó a helyszín. A 2004-es cunami megérintette Sri Lankát is. Az állatok megérezték a veszélyt és elmenekültek, az emberek sajnos nem voltak ilyen éberek. 47-en vesztették életüket, köztük japán, német és helyi turisták, valamint riporterek. A tragédiára egy emlékmű emlékeztet mindenkit.
Szafarink 13:00-18:00 óráig tartott és kb. 15.000 LKR-t fizettünk + a sofőrnek borravalót. Gyermeknek a 12 év alattiak számítanak.
Yala szafari videók:
Majmok: https://vimeo.com/318187179
Ha már lementünk egészen Yaláig, tervbe vettük, hogy benevezünk egy bálnalesre is. Sajnos egész héten alig láttak bálnákat - csak delfineket - ezért erről a programról lemondtunk. Valahogy a bálnák nem jönnek össze. Ausztráliában későn kaptunk észbe és már nem tudtunk kimenni a tengerre, itt pedig úgy tűnt, nem járnánk sikerrel.
GALLE
A következő úti cél Bentota volt, de előtte megálltunk Galléban. Ismét egy gyöngyszemre akadtunk, amely az eredeti tervben nem is szerepelt. Míg Nuwara Eliya angol, Galle portugál és holland nyomokat hordoz magán. Már Salamon király, a perzsák, görögök, rómaiak, kínaiak és indiaiak is Galle kikötőjét használták portékájuk cseréjéhez, majd a XVI. században portugál kikötőváros, a XVIII. században pedig - holland uralom alatt - a sziget egyik legfontosabb városa lett.
A Galle-erőd UNESCO listás hely. 1588-ban portugálok építették, a hollandok pedig megerősítették.
A Holland Református templom nem messze az erőd bejáratától helyezkedik el. 1755-ban építették a hollandok és az egyik legrégebbi, mai napig is működő protestáns templom a szigeten.
A Nemzeti Tengerészeti Múzeum szintén az erődön belül helyezkedik el és először 1992-ben nyitották meg a nagyközönség számára, egy régi kikötői raktárépületet átalakítva. A 2004-es cumani Galle városát sem kímélte, a múzeum túlélte a pusztítást, de a szomszédos Tengerészeti régészeti anyag - UNESCO listás volt ez is - szinte teljesen megsemmisült.
A régi Holland Kórház az erőd egyik legrégebbi épülete. A kikötőhöz való közelsége lehetővé tette a Holland Kelet-Indiai Társaság dolgozóinak az egészségügyi ellátását és kiszolgálását. A két emeletes épület korall kőből, gránit brukolattal és verandás kialakítással rendelkezik, melyet hófehérre meszeltek. 1796-ban a britek elfoglalták az épületet, északi irányban kiterjesztették - de már tégla épületekkel -, 1850-ben laktanyává, később kormányzati hivatallá alakították. Jelenleg boltok és éttermek működnek benne.
A Mindenszentek templom az anglikán egyház otthona, építését Colombo első püspöke kezdeményezte. Alaprajza követi a klasszikus bazilikák formáját, stílusa vitkoriánus gótikus. A templom faragványai burmai teakből készültek. Az első keresztelőt és esküvőt 1871-ben tartották a falai között.
Galle óratornya az erőd falain belül található és kb. 4 emelet magas. Az építkezés költségét a település lakosai adták össze 1883-ban hálájuk jeléül Dr. P. Anthonisz orvos iránt, "örök emlékére az emberi szenvedés enyhítésében szerzett készségéről és jóindulatáról".
Galle világítótornyát 1848-ban az angolok építették 24.5m magasra, de ez egy tűzvészben elpusztult. A jelenlegi 100m-rel arrébb helyezkedik el az eredetitől, 26.5m magas és az UNESCO örökség része. 1939 óta magasodik és segíti a hajósok útját Galle partjainál.
Az egykori Új Orient Hotelt (ma Amangalla) 1694-ben építették a holland kormányzó és munkatársai számára. 1865-ben alakították át szállodává és azóta is ez a funkciója a patinás épületnek.
A Galle Nemzetközi Stadium a világ egyik legszebb krikett pályája. Több épülettel együtt a cumani ezt sem kímélte - akárcsak több ezer ember életét. Az újjáépítést követően 2007-ben nyitotta meg újra kapuit.
A Meera-mecset 1904-ben épült és a korábban felsorolt látvinalókkal együtt Galle remekművei közé tartozik.
Galle csodás kis település - a központja mindenképpen - érdemes ide ellátogatni és felfedezni. A kék tenger, a hófehér ódon falak és azok történelme, valamint a szikrázó napsütét vidám, békebeli hangulatot ad a városnak.
BENTOTA
Következő állomásunk Bentota, ezen belül is a Madu-folyó, az Amal strand, Walduwa és a Malu Banna Sportközpont volt. Mielőtt szállásunkat elfoglaltuk, megálltunk egy ebédre a Mamas tengerparti éttermében. Jó tanácsaikat ajánlom mindenki figyelmébe!
Az ebéd után egy csónakázás következett a Madu-folyón. Nem kellett volna. Érdektelen, csak a pénzre összpontosító csapatot sikerült kifognunk. Volt összehasonlítási alap, negombói csónakos bácsink messze jobb szolgáltatást nyújtott. A mangrove fák közé - itt van a legnagyobb kiterjedésű erdő Sri Lankán - fél perce vittek be minket, ahol az ágakról ízléstelen táblák lógtak, bemutatva a "csatornák" élővilágát: 247 állatfaj, ebből 11 költöző madár, 70 hal és 50 pillangó. 2.300 hektárnyi terület, 28 sziget... lett volna mit megnézni...
Utunk először egy halfarmra vezetett, ahol halpedikűrt kaptunk. Mivel ilyent még sosem csináltunk, érdekes és vicces volt a terápia, sőt meglepő is: az igazat megvallva, kicsit kisebb személyzetre számítottunk :-)
Kikötöttünk egy kunyhónál - Fahéj-sziget - , ahol megmutatták, milyen fából és hogyan készítik a fahéjat. Íze erősebb és csípősebb volt, mint a boltokban kaphatóé. Természetesen lehetett vásárolni, fahéj rudat és olajat. Itt is megnéztük, hogy fonják a banánfa levelét és teszik fel a tetőre fedélnek. A családi vállalkozás minden tagja maga volt a megtestesült unalom és közöny.
Láthatunk még halászokat, rákászokat és azokat a cölöpöket, amelyekre állva a régen halásztak. Mint megtudtuk, ezt már nem csinálják, csak a turisták kedvéért. Az idő eljárt eme horgászati mód felett. Annak ellenére, hogy a legnagyobb szezon közepén voltunk, "halott" volt az egész motorcsónakos túra.
Utolsó állomásként megálltunk a Kothduwa-sziget Buddhista templománál. Természetesen itt is őriztek Buddha fogat és van Bódhi-fa, az eredeti növény magjából. A sziget egyik "idegenvezetője" mesélte el a hely történetét és vele együtt a sajátját is. Buddhista szerzetes volt több mint 15 évig, de édesanyja betegsége miatt elhagyta a "rendet" és hazajött ápolni és eltartani őt. (Állítólag).
A 4. században Guhasiva király a birtokában lévő Buddha fogat - tartva attól, hogy erőszakkal elveszik tőle és ezzel az uralkodás jogát is - titokban Hememali hercegnővel és férjével Sri Lankára küldte. A hölgy az ereklyét a hajába rejtve csempészte ki, Kothduwa-szigetén rejtették el, majd átadták Sirimeghavanna királynak. A terület az évek során veszített jelentőségéből, egészen 1860-ig, amikor egy üzletember a Bódhi-fa köré felépíttette a jelenleg is látható templomot.
A csónakos kaland után kevésbé pozitív sorozatunk folytatódott tovább. Utunk a hotelhez végig az óceán mellett vezetett, többször megálltunk naplementét nézni. A csodálatos összhatásba belerondított a szemetes part látványa. Szállásunkat is a víz közelébe építették, hatalmas és tiszta medencével, szuper szobákkal. A part használhatatlan volt itt is, nem volt gusztusunk a szemét közé lefeküdni. A fiúk számára utolsó csapásként a szobában nem volt internet, a vendégek a hallban és a hotel előtti kis parkolóban ücsörögtek - velünk együtt. A WiFi még a medencéig sem ért el. :-) Két hetünk alatt itt volt a legborzalmasabb az étel és mérhetetlenül koszos minden, ami a felszolgálásához kapcsolódott. A helyzet azért vált "válságossá", mert egy bő fél napunk volt arra, hogy strandoljunk és élvezzük a vízi sportokat. A látottakat figyelembe véve kicsit bajba voltunk, hogy akkor hol is?
Másnap délelőtt elmentünk egy sportközpontba, ahol jet ski, banánozás, "foteles" vontatás és búvárkodás szerepelt a kínálatban. Valójában egy csatorna rövid szakaszán lehetett bohóckodni, búvárkodni pedig Galle erődjének a közelébe viszik ki a turistákat. A fiúk beneveztek egy-egy foteles motorcsónakozásra, szerencsére tetszett nekik: https://vimeo.com/318230540
Egész véletlenül találtunk rá az Amal Hotel strandjára (hotel, étterem és bár is egyben, a part közelében). Itt ebédeltünk és unszolásomra lementünk a tengerhez. Már maga a fákkal, dús növényzettel körül ölelt kis út is bizalomgerjesztő volt, a strand pedig olyan, amilyennek lennie kell. A hűs árnyék egyik felén kis asztalok, a másik oldalán bárpult. Az italok és koktélok mellett az étlapon szereplő kínálatot - némi felár ellenében - lehozzák a partra is. A homok tiszta (ebből is látszik, hogy csak hozzáállás és igény kérdése ez), a napozóágyak rendezettek és a hotel vendégei számára extrákkal felszereltek (pl. matrac). Eldőlt, hogy itt fogunk strandolni. Némi zavart okoztunk az erőben, mert a partszakaszt - de elsősorban a napozóágyakat - a hotel vendégeinek tartják fenn. A megegyezésünk úgy szólt, ha elfogytak a fekvőhelyek és még jön újabb vendég, akkor átadjuk a mieinket. Erre szerencsére nem került sor, a "strand őre" valahonnan mindig előhúzott egy újabb napozóágyat. Fizetni nem kellett! Hatalmas hullámok nyaldosták a homokot, és mint egy rongybabát, úgy dobálták a fürdőzőket. Alig lehetett kihúzni a srácokat a nap végén a vízből, annyira élvezték. Extraként késő délután egy óceánparti esküvő előkészületeit is nyomon követhettük. Kicsit furcsa volt, mert a vendégeket nem tessékelték odébb, közvetlenül az "oltár" mellett feküdtek és napoztak békésen. Épp amikor már mentünk el, belebotlottunk a kis létszámú nászmenetbe, az őket kísérő táncosokba és egy elefántba is: https://vimeo.com/318236769, https://vimeo.com/318237323
Az 5.6 millió lakosú, vibráló hangulatú település a modern és gyarmati emlékek keveréke. Idő hiányában szinte csak átfutottunk rajta, pedig van látnivaló bőven.
Első állomásunk a Függetlenségi-csarnokhoz vezetett. Sri Lanka 1948. évtől kezdődő függetlenségének a tiszteletére építették a Fahéj-parkban és azon a helyen, ahol a korábbi hivatalos ünnepséget is tartották. Az emlékmű előtt az ország első miniszterének a szobrát is felállították. 8 neves építész munkájának az eredménye és kísértetiesen emlékeztet a Kandy Királyi-palota egyik fa szerkezetű csarnokára. Nem véletlenül, hiszen 1815-ben itt írták alá a királyság megszűnését és egyben Sri Lanka önállóságának elvesztését kimondó nyilatkozatot is (lásd előző bejegyzéseim).
Elsuhantunk a Bandaranaike Nemzetközi Konferencia Központ előtt, amely 1970-73. között épült és Kína ajándékozta Sri Lankának, és csak kívülről sikerült megnéznünk a viszonylag új, 2011-es Nelum Pokuna Mahinda Rajapaksa Színházat. Tetőszerkezetének formája ismerős lehet, a polonnaruwai Lótusz-medence ívei köszönnek vissza benne.
A Nemzeti Múzeum hófehér épülete egy nagy park közepén helyezkedik el, 1877-ben Sir William Henry Gregory, Ceylon akkori kormányzója alapította. Az építkezést az a Wapchi Marikár felügyelte, akinek nevéhez számtalan, még ma is álló épület tervezése fűződik. Az ünnepélyes megnyitón sokan megjelentek, köztük számtalan muszlim vendég. Állítólag kérésükre a kormányzó megígérte, hogy péntekenként a kiállítás zárva lesz - tekintettel vallási hagyományaikra. A gyűjtemény jelentős, több, a királyi koronázáshoz kapcsolódó tárgy és könyvgyűjtemény gazdagítja a tárlatot. A múzeum utcájában amolyan amatőr művészek állandó kiállítása látható. Üdítő végig sétálni és megnézni alkotásaikat.
Sétáltunk a tengerparti sétánynál, a kikötőnél, elmentünk a neo-barokk stílusú, a brit gyarmati időkben épített régi Parlament épülete előtt és megnéztük a régi Világító tornyot is. A hotel tetőteraszáról pont ráláttunk a WTC tornyaira, a TV toronyra és a Holland Kórház épületére.
Városnézésünk során - már kezdett lemenni a nap - elkeveredtünk Pettah városrészbe és a Jami Ul-Alfar mecsethez. Bár szorosan beékelődik a szomszédos hézak közé, piros-fehér téglás falaival már 1909 óta messziről felhívja magára a figyelmet. Nem véletlenül lett Colombo ikonikus épülete és a hajósok egyik tájékozódási pontja.
Pettah városrész szűk, nyüzsgő utcáival, sikátoraival a kereskedelmi élet központja. Zöldség, gyümölcs, fűszerek, textilek, ruházati termékek, arany ékszerek sokasága várja a kis-és nagykereskedőket. A szürkület, a sok ember nyomasztóan hatott, valamint a flip-flop papucsban feltört láb, és a 14 nap összes keserve itt buggyant ki a fiúkból. Egyértelmű volt, hogy colombói városnézésünk itt véget ért.
Másnap reggel búcsút intettünk Sri Lankának és örökre a szívünkbe zártuk.
14 napunkat teljesnek éreztük, nem volt hiányérzetünk. Annak ellenére sem, hogy az északi részeken nem jártunk. Nem tudom, turistaként visszatérünk-e? Én viccesen megjegyeztem, hogy nyugdíjas koromban ideköltözöm és valahol egy kis településen, egy apró iskolában tanítom a gyerekeket. Meglátjuk, mit hoz az élet.
Ha valaki nem az elejétől olvasta a Sri Lankával kapcsolatos bejegyzéseket, itt nézheti meg az előző leírásokat, vagy akár újra elolvashatja őket:
Miért éppen Sri Lanka?: https://www.summester.com/blog/miert-eppen-sri-lanka
A körutazás 1. szakasza Negombotól Polonnaruwáig: https://www.summester.com/sri-lanka-negombotol-polonnaruwaig
A körutazás 2. szakasza Polonnaruwától Kandyig: https://www.summester.com/sri-lanka-polonnaruwatol-kandyig
A körutazás 3. szakasza: Nuwary Eliyától Colombóig: https://www.summester.com/sri-lanka-nuwara-eliyatol-colomboig
2019. február
Comments